Jared

Kezdtem úgy érezni, hogy mégiscsak nagyon jól döntöttem ezzel az orvosi pályával. Mekkora jó volt már ez az egész, amit itt műveltem? Tiszta üdülőközpont, komolyan mondom. Minimális stressz, fene nagy fizetés, dögös kis nővérkék, csak ez a Hárpia nem kéne ide. Látom előre, hogy nem leszünk mi jóban, pláne hogy valamiért nem akar velem szimpatizálni. De hogy mégis miért, az számomra elképzelhetetlen. Nem is értem. Hiszen engem mindenki imád, azokon a férfiakon kívül persze, akiknek megdöntöttem a barátnőjét, feleségét, húgát stb. Na, ők nem bírnak. De abba bezzeg nem gondolnak bele, hogy én mennyire gyönyörrel teli, kéjes percet okoztam a hölgyeknek. Igazán értékelhetnék ám az erőfeszítéseket, amiket nap, mint nap teszek.
De ez a nőszemély, ez valamiért nem szimpatizál velem, pedig az kizárt, hogy meghúztam volna. Biztos vagyok benne, hogy emlékeznék rá. Hiszen bármennyire is ellenszenves és akadékoskodó, attól még igenis kedvemre való. Csak a hangszálait kéne valahogy szabotálni.
Mikor Ő már azzal volt elfoglalva, hogy totál pánikba esve visszatuszkolja a szemekkel teli üvegcséket a gyógyszeres szekrénybe, én már sokkal érdekesebb dolgot találtam. Csak nem egy édes kis fehérneművel van dolgom? Ó, dehogynem. Akaratlanul is ellenállhatatlan vigyor jelent meg a szám szélében, amit bármennyire is próbáltam levakarni az arcomról, teljesen feleslegesen bizonyult. Ugyanis a kis szöszi idegesen csapta be a szekrény ajtaját, aztán elfordult, hogy megoldja a kis problémáját.
Én komolyan mondom, engem  a Jóisten is szeret. Ha nem tenné, mégis miért késne a főorvos pont, akkor amikor ennek a kis édesnek olyan hívogatóan szakadozik a ruhája? Hát persze, hogy nem véletlen. 
Nem fáradoztam azzal, hogy átgondoljam mit fogok kapni, ha nem tetszik neki a kis ötletem, zavartalanul sétáltam mögé, hogy aztán két ujjammal végigsimítsak  a nadrágból kivillanó selymes bőrön.
 - Nem is olyan rossz... - suttogtam a nyakába, miközben késsel sem tudtam volna eltüntetni az arcomról a perverz félmosolyt. Nem menekül...