Faith

Annyira jól elfetrengtem volna a továbbiakban is ezen az ágyon, na nem azért mert kényelmesebb volt, mint az otthoni ágyam, csak jó volt, hogy nem kell talpon állnom. Az első napom rögtön kifárasztott. Holnap pedig ismét a maximumot kell nyújtanom. Hiszen egy kórházban mindig a legjobbat kell kihoznom magamból, itt egy percre sem lehetek gyengébb, és egy pillanatig sem nyújthatok gyengébb teljesítményt, mert az a betegek életébe kerülhet. Toppon kell lennem. Ráadásul két ember helyett is tökéletesen kell dolgoznom. Kötve hiszem, hogy Henderson holnap ugyan ilyen vigyori képpel fogja leápolni a drogos kislánykákat. Főleg, ha holnap lesznek egyáltalán drogos kislánykák,és nem küldenek el minket mentőzni, vagy az intenzívre, a sebészetre, urulógiára, vagy még ezer más helyre, ahol különböző érdekes betegségekkel találkozhatunk. Morbid ezt kimondani, hogy érdekes betegségek. De hát, még is csak mi vagyunk az orvosok, akiknek az az izgalmas, ha különösen visszataszító és különleges betegségekkel találkozhatunk. Na nem számít. Azt hiszem amíg nem jön a főorvos én alszom egyet. Tíz perc is alvás. Főleg egy orvos életében. Nem szabad egy percet sem elpazarolni.
De ahelyett, hogy Henderson csendben maradt volna, túrni kezdett, zörögni, és csörömpölt össze vissza. Nem hiszem el, hogy nem tudja értékelni a csendet és főleg azt az időt, amit pihenéssel tölthetne. Miatta aztán én sem tudtam folytatni tervemet és tovább csukva tartani szemeimet, muszáj voltam megnézni, hogy mit művel. Mert ha valamit tönkre tesz, én pedig nem akadályozom meg a rongálásban, akkor még a végén én is felelősségre leszek vonva. Felálltam az ágyról, vagyis álltam volna, ha nadrágom vékony anyaga nem akad bele valami kiálló eszközbe az ágykereténél. Nem tudtam sokáig gondolkozni, ugyanis a lendülettől nagyot rántottam a gyenge anyagon és legalább húsz centis szakaszon kiszakadt nadrágom, láthatóvá téve franciabugyim rózsaszín selyemből készült anyagát valamint fehér bőrömet. Ezt nem hiszem el, csak én lehettem ennyire szerencsétlen! Francba, francba. Remélem kedves kollegám nem hallotta meg, és főleg nem veszi észre. Mondjuk ez esélytelen... még a vaknak is feltűnne egy ekkora szakadás. De majd neki nem fog... Ne reménykedjek.
- Van nevem is kollega. Faith... tudod, bemutatkoztam - jegyeztem meg gúnytól csöpögő hangon, majd folyamatosan húzgálva köpenyem szárát sétáltam mellé.
- Muszáj kutakodnod? Semmi közünk semmihez, ami itt van. Ez a kúrház tulajdona és... - hangosan felsikítottam, ahogy szembe találtam magam egy szemmel. Ez túl élethű volt. Ráadásul fáradt is voltam és most teljesen hülyét csináltam magamból. Arcomat pír lepte el. A szemgolyót üvegcséjével együtt kikaptam a kezéből majd visszasüllyesztettem a szekrénybe, és ingerülten berúgtam az ajtaját.
- Ne kutakodj, ne tegyél tönkre semmit, csak ülj nyugodtan... - magyaráztam idegesen. Kivételesen nem is ő volt a hibás, hanem csak nem volt más, akin levezessem a feszültségemet. Nem számít, megérdemli. Még mindig zsibog a kezem.
- Keress inkább tűt meg cérnát... - motyogtam halkan és távolabb lépdelve figyelmemet újra a nadrágomnak szenteltem. - A főorvos nem lesz boldog, ha már első nap új egyenruha kell nekem.