Emlékszem egyszer volt egy nő, még amikor elkezdtem az egyetemet. Gyönyörű volt, mégis egyszerűen bevehetetlennek tűnt, hiszen annyira fagyos volt mindenkivel, hogy a legtöbben még köszönni sem akartak neki, mert féltek az elutasítástól. Persze, nem én lettem volna, ha nem próbálkozom be nála. Itt az mellékes, hogy végül sikerrel jártam, de egyszer megkérdezte, hogy nincs e bűntudatom, mikor ránézek a megtört "áldozataim" arcára. Az olyanokéra, akik még csak nem is sejtették, hogy nem kellenek többre egy-két éjszakánál. Ők általában azok voltak, akiket nem lehetett pár apró bókkal levenni a lábukról, akiknek kedveskedni kellett és ámulatba ejteni. Mégis ők voltak a naivabbak. És, ahogy arra Sharon is rávilágított, nem volt túl szép, amit csináltam. Már csak azért sem, mert miután olyan szépen felhívta a figyelmet a hibáimra, tényleg kezdtem magam szarul érezni minden egyes bőgő nőszemély látványa után. Ekkortájt döntöttem el, hogy mostantól nem kezdek olyan nőkkel, akik esetlegesen túl sok dolgot képzelhetnek az egész ügybe.
Azonban, nem is tudom miért, de meg voltam győződve róla, hogy Faith nem tartozik abba a kategóriába, aki aztán hetekig sírna utánam. Egyszerűen csak Ő is betudná egy kis munkahelyi plusz-nak, ami feldobja az üres és unalmas óráit.
Így eszem ágában sem volt leállni, amikor megfenyegetett. Inkább csak halkan felnevettem, miközben félresöpörtem hosszú haját a válla egyik oldalára.
- Csak nem durván szereted kolléga? - vigyorodtam el lassan, miközben összekulcsoltam jobb kezünk ujjait, ajkaimat pedig végighúztam nyaka puha bőrén
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése