Csíprő tettem kezeimet, és kritikus pillantásokkal figyeltem a srác minden egyes mozdulatát. Persze, miért is ne választaná a legkönnyebb esetet. Hiszen mit tud kezdeni egy kis csajjal, aki teljesen beszívott? Azonkívül, hogy megnézi dobog-e még a szíve, vagy már feladta, semmit. De láthatólag ő még élt, ugyanis nagyon is tisztában volt vele, hogy kell vigyorogni a kócosra.
Pár percig még figyeltem párosukat, majd szétnéztem a betegek között, és oda sétáltam egy férfihez, aki alkoholos üveggel a kezében járkált fel-alá enyhén meggörnyedve.
- Uram, adja azt ide nekem - mondtam határozott hangon a férfinek, és kivettem kezéből az üveget, ami pillanatok múlva már a közeli szemeteskukában landolt. Mintha nem lenne kitéve az ajtóra, hogy tilos behozni ide állatot, alkoholt, meggyújtott cigarettát... Felháborító emberek vannak. Nem értem minek áll ott az a nővér is, ahelyett, hogy megnézné melyik sérülés a legsúlyosabb, és rangsorolná a betegeket. Az alkoholistákat meg nem kéne beengedni ide melegedni. - A kocsma két sarokkal lejjebb van, nem itt kell itókázni. Távozzon - mutattam az ajtó felé, de a férfi szemei ködösen csillantak meg, majd fogait csikorgatva felemelte bal kezét, amire egy sötétzöld törölköző volt csavarva. Az anyag már rég átázott a vértől.
- Egy kis baleset történt - mondta fojtott hangon, és leszedte róla az anyagot. Hát ilyen nem láttam még az órákon, hogy egy férfinek vagy tíz darab szög volt átlőve a tenyerén és az alkarján. Vettem egy mély levegőt, majd mint aki teljesen nyugodt, a férfit az egyik székhez kísértem.
- Megtenné, hogy nem mozgatja az ujjait? - kérdeztem ingerülten, mert így csak még több vért veszített.
- De én nem is mozgatom. Azt sem érzem, hogy vannak - vonta meg a vállát, nem törődöm módon. - Adhatna valami fájdalom csillapítót, mert elvette az alkoholomat, ami legalább egy kicsit elkábított.
Egy betegnek nem az a dolga, hogy csendben marad, hogy az orvos gondolkodhasson? De ez, beszél és beszél... miért nem a torkába lőtte azokat a szögeket? Sokkal könnyebb lenne a dolog, csak át kellene cipelnem a halottasházba.
- Befogná? - kiáltottam rá, majd ráöntöttem egy nagy adag fertőtlenítőt a kezére, amítől ismét felszisszent, de utána már nem szólt egy szót sem. Végre.
Lefertőtlenítettem a kezét, majd hívtam az egyik nővért, hogy csináljon röntgen felvételeket a kezéről, milyen idegek sérültek a karjában. Addig talán nem kellene hozzányúlnom, mert a hapek beperel. Kitöltöttem a férfi aktáját, majd megtámaszkodtam a pulton, és pillantásomat végig járattam a termen, a kócos srácot keresve. Meglepődötten tapasztaltam, hogy már nem beszélgetett a "beszívott kiscicával", és sehol nem láttam. Nem mintha zavart volna, hogy eltűnt, csak furcsa volt, hogy... még se tűnt el. Lehunytam szemeimet egy pillanatra, mikor forró lehelete bőrömet perzselte.
- Ezt mégis miből gondolod? - vontam fel értetlenül szemöldököm, majd szembe fordultam vele. Miért kell ennyire közel állnia? Igazán hátrébb mehetne.
- De ha az is lennék, nem lennék köteles ilyen dolgokat az orrodra kötni. Menj, keríts magadnak egy nővérkét, én nem vagyok vevő a macsós vigyorodra. Tudod, egy leszbit ez nem hat meg - mondtam enyhén sértődötten, majd visszafordultam a betegemhez.
Még hogy én leszbi. Rettentően örülnöm kellene, hogy az én kedves társamnak ilyen sok ideje van járatni azt a piszkos fantáziáját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése