Jared

Nem mulasztottam el pár lehengerlő mosolyt küldeni a szembe jövő nővérkék felé, akiknek természetesen már egy ilyen aprócska gesztustól elgyengültek a térdeik és meg kellett kapaszkodniuk a legközelebbi stabil dologban. Nem is értem, hogy hisztis szőke tündérke, akivel két hónapon keresztül a napjaimat kell eltöltenem miért nem olvadt azonnal a karjaimba. Pedig egész csinos. Hosszú, selymes szőke haj, vékony derék, széles csípő, hosszú lábak, kellően telt keblek. Nem tudom elképzelni, hogy miért nem rángatott már be két perce az egyik szertárba. Sajnálatos, hogy ő is elvégezte az orvosit, mert akkor valószínűleg nem IQ hiányos. Hihetetlen, komolyan mondom. És irritáló. De sebaj. Nekem nem okozhat gondot megszerezni.

 - Hidd el, nem csak a nyelvemmel tudok bánni. – küldtem felé egy sugárzó mosolyt, majd még mindig zsebre vágott kézzel sétáltam utána. Természetesen ki nem hagytam volna, hogy tekintetemet formás fenekén pihentessem, amíg odaértünk a sürgősségire. Nézni szabad, ezt igazán nem vetheti senki a szememre.

Néha komolyan elgondolkodom rajta, hogy miért is épp ezt a pályát választottam. Gyerek koromban már a tű látványától is elájultam, a fogorvos szó hallatától pedig bevehetetlen állapotban kerültem. Ettől a gusztustalan kórház szagtól pedig, ami a fertőtlenítő a gyógyszer és az antibiotikum keveréke, még mindig rosszul vagyok. Csak megszokom majd. Remélem.

 - A szédült kiscicát kérem. – böktem fejemmel a láthatólag nagyon beállt kiscsajra. Vele csak könnyebben elbánok, mint azzal a kétajtós szekrénnyel, aki valahogy leszedte mind a három réteg bőrt a karjáról.

Meg sem várva Ms Mindennek-tökéletesnek-kell-lennie reakcióját odavonszoltam magam a szinte szék mellett fetrengő lányhoz. Leguggoltam hozzá, majd megmértem a pulzusát, aztán rendesen felültettem a székre.

 - Mit szívtatok? – kérdeztem szinte csevegő hangnemben. A kiscsaj lassan felnyitotta a szemét és rám nézett.

 - Asszem… LSD volt. – szuszogta. Elfintorodtam, majd felálltam és hoztam neki egy pohár vizet.

 - Az szar. Tíz percig poén, de aztán jobb esetben odahánysz tőle, ha meg rosszabbul jársz, akkor látod hova kerülsz. – mondtam, miközben a kezébe nyomtam a poharat és megitattam vele a vizet. Pár percig a fejét fogva, nagyokat lélegezve bámult maga elé, aztán felnézett rám.

 - Orvos vagy?

 - Ja.

 - Hát nem úgy nézel ki. – jelentette ki, mire egy sértődött pillantást küldtem felé.

 - Mert?

 - Mert utálom az orvosokat. – vigyorodott el. Szintén elmosolyodtam, majd elküldtem az egyik kórterembe, hogy majd a nővérke felveszi az adatait és értesíti a szüleit. Aztán odasompolyogtam a szöszihez és a háta mögé állva figyeltem, amit művel. Mikor befejezte az ügyködést és még mindig háttal állt nekem elmosolyodtam.

 - Mond csak, te leszbi vagy? – suttogtam kéjesen a fülébe.