Összevontam szemöldököm, mikor megpillantottam a hozzám lépő, kissé ideges szőke nőt, aki láthatólag nem repesett az örömtől, hogy velem kell majd dolgoznia. Nem is értem miért. De tényleg. Főleg kétségbevonom az épelméjűségét, mert nő. Talán vak? Vagy esetleg egyéb problémákkal küzd? Lehet, hogy meg kéne érdeklődnöm tőle, mert nem garantált a testi épségem mellette. Most meg milyen gorombán szól már rám. Kezd röhelyes lenni, hogy itt pattog nekem, miközben még egy büdös szót sem szóltam hozzá. És van képe még megpróbálni lecserélni engem. ENGEM! Engem nem szoktak csak úgy elcserélni, a nők meg pláne nem!
Nem leszünk mi jóban, már most látom. Pedig igazán nincs humorom két hónapon keresztül fightolni egy felhúzott ribanccal, aki minden egyes szavamba beleköt. Ami azt jelenti, hogy le kell nyűgöznöm. Nem mintha nekem ez akkora problémát jelentene, de akkor is. Nem is értem minek engedték be ide ezt a nőszemélyt. Szerintem összetévesztette a rehabilitációs osztállyal a gyülekezőt. Mert igazán ráférne egy kis aromaterápia, az biztos.
Nagyon sóhajtottam, majd laza félmosolyra húztam ajkaimat és összeborzoltam a villámló tekintettel felém bámuló nő haját.
- Nyugalom szöszi. Én mindenben tökéletes vagyok. - kacsintottam rá, aztán zsebre vágtam kezeimet és teljes nyugalomban indultam meg a sürgősségi felé. Ha már egyszer oda küldtek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése